Az a nagy büdös helyzet, hogy Attila pont ugyanolyan szánalmasan csajozik, mint én 10 éve, mentségemül szolgáljon, nagyjából egyidős vagyok vele. Persze ezt jobban végiggondolva, már akkor is gáz volt ez a fajta közeledés, de szeretném hinni, hogy ezt az időszakomat magam mögött hagytam. Nem véletlenül mondják sokan, hogy technikája közelít egy tízéveséhez, lassan, de biztosan ráaggathatjuk a szánalmas jelzőt a Kinga ellen indított offenzívájára. Jellemző az internetes társadalomra ugyanakkor, hogy minden mögött taktikát lát, és lássuk be: az, ahogyan Kingát provokálja, függetlenül attól, hogy köztük nagy valószínűséggel soha a büdös életben nem lesz semmi, mindig az összefoglalók epicentrumába repíti, vagy legalábbis annak állandó szereplője lesz. Kinga remek célpont, hisztis mint az állat, a kiborulások pedig mindig újabb témát szolgáltatnak. A legutóbbi tornádó szele Fecót is elkapta, aki továbbadta Attila (ál)tervét, miszerint az Összeférhetetlen ki akarja dobni Kingát a csapatból. Ezzel pedig Attila újra sikeresen provokálta immár nem csak Kingát, hanem a többieket is. Érdekes módon, ezzel Fecó, Kinga és Attila pozíciója is erősödött, legalábbis ami a „sztori” oldalát érinti; az ilyen kiborulások emblematikus szereplőivé teszik a villalakókat. Kinga és Fecó egyre inkább kezdi hozni a karakterét: Fecó mintha egyre inkább kezdene megnyílni és dumagép üzemmódba váltani, Kinga pedig, ha cselt nem is feltétlenül sző, de gyakorlatilag mindenkit sűrű homlokráncolgatások és pupillaszűkülések közepette kibeszél. Fecó pedig szerintem az egyik legerősebb karakter a villában, még akkor is, h ő ezt nem érzi.
Aki vitathatatlanul a legtöbbet erősített pozícióján, az Cristofel. Ő lett a villa bohóca, kétségtelenül belőle lesz az egyik olyan ember, akiről a legtöbbet fognak beszélni az elkövetkező hetekben (feltéve, ha folytatja magánszámait – és miért ne folytatná). A jelek szerint nem nagyon fog megtörni semmitől, amilyen kiszámíthatatlan, annyira jól viseli a villalétet. Róla nem tudom elképzelni, hogy a bezártság összeroppantaná, hasonlóan jól érzi magát, mint Alekosz.
Veronika saját csapdájába esett: ami szívatásnak indult, az – ha nem is szerelemmé, de – vonzalommá változott; valószínűleg már ő maga sem hiszi el, hogy nem tetszik neki a kis kubai hódító. Nem valószínű, hogy sokat kell várni egy jó kis Veronika-Cristofel akcióra.
Attila közben egyre nyilvánvalóbban dolgozik egy olyan imidzs kialakításán, ami köszönőviszonyban sincs az igazi személyiségével. Ha valaki az életben nem hallott a testbeszédről, az is kettő másodperc alatt észreveheti, hogy mennyire nem gondolja komolyan sokszor azt, amit mond. Amit ő manipulációnak hív, az elkeseredett próbálkozás az emberek megtévesztésére; szerintem a műsor egyik nagy kérdése, hogy lesz-e olyan valaki a játék végére, aki komolyan veszi őt. Ami az ő és Péter viszonylatában is megdöbbentő ugyanakkor, az az, hogy milyen nyíltan próbálnak taktikázni; és itt a taktika szó ezáltal némiképpen értelmét is veszti. A média persze nagy manipulációkról és taktikázásokról fog beszélni, csak egy baj van: ez nem az. Ez a taktika egy paródia, látszólag Péter se mindig érti, hogy hogy nem lehet itt ember-sakkozni. Meglepően nyíltan beszéltek ugyanis (Péter és Attila) saját „taktikájukról” (például amikor megállapodtak, hogy Attila nem kavarja össze a bábunak nevezett játékosokat). Ez a nyíltság talán Pétert is meglepte. Az, amit ők ketten csinálnak, sokkal inkább színház, mint taktika; olyan, mintha egy valóságshow-t szimulálnának a nézőknek, szemléltetve, hogy milyen folyamatok indulhatnak be, aztán a forgatási szünetekben megbeszélnék, hogy ki mit csinál legközelebb, miközben csak az operatőrök elfelejtették kikapcsolni a kamerákat.
A legjobb esetben is provokatőrnek nevezném őket, nem taktikusoknak.
Csaba és Melinda szándékos ignorálása az RTL részéről megérne egy külön misét.
